Skip to content

Vredestein Tyres Magyarországon!

A Vredestein egy igazi „család” név, hiszen magába foglalja a kerékpáros, személygépkocsi és mezőgazdsági, ipari gumiabroncsokat.  Egy ilyen nevet, és a vele járó státuszt nem lehet egyik napról a másikra elérni. A holland márka régmúltra visszanyúló  és gazdag örökséggel rendelkezik a kerékpárgumiabroncsok terén. Az első kerékpárköpenyeket a 19. század elején Hollandiában gyártották.  1946-ra már közel 10 millió kerékpárköpeny gördült ki az utakra. A globalizáció terjedésével a márka egyre híresebbé és népszerűbbé vált Hollandián kívül is.

Jellegzetes marketingstratégiájával, valamint az innovációra és a technológiára helyezett nagy hangsúlyt fektetve a Vredestein egy nagyon jó hírű európai márkává nőtte ki magát.
Az évek során a Vredestein kerékpárabroncsokat a  kerékpározás legkiemelkedőbb szintjén használták, és a legismertebb kerékpármárkákra szerelték őket. Például az első holland Tour de France győztes 1968-ban; Jan Janssen fiatalon kezdte pályafutását a híres „Locomotief – Vredestein” csapatban. Leontien van Moorsel, a híres női kerékpáros 1993-ban lett világbajnok az utakon Oslóban Vredestein Fortezza-n. Robbie McEwen is nagy sikereket ért el a Fortezza TriComp-on, amikor megnyerte a zöld trikót a 2006-os Tour de France-on a Predictor – Lotto csapat számára.

Napjainkban még mindig sok csapat támaszkodik a Vredestein minőségi közúti gumiabroncsaira.
A csapat versenyzőinek és technikusainak visszajelzéseivel, olyan Vredestein gumiabroncsokat fejleszt, amelyek rendkívül jól teljesítenek akár lenagyobb igénybevétel mellett is.

„Jelenlegi portfóliónk kiterjed az ingázó kerékpárok és az akár 50 km/h-s E-kerékpár gumiabroncsokra is. ,Valamint a legjobban igénybevett közúti, kavicsos és hegyikerékpáros gumiabroncsokra is. Büszkék vagyunk örökségünkre, és továbbra is a legjobb minőségű kerékpárabroncsokat fejlesztjük a legjobb teljesítményt és biztonságot kereső kerékpárosok számára!”

Vredestein